A dél-mediterrán országokon végigsöprő forradalmi hevület nem csak a regionális egyensúlyra, de kontinensünkre is komoly hatást gyakorolt. Különösen két EU-tagállam, Franciaország és Nagy- Britannia aktivizálta magát a líbiai konfliktus megoldása érdekében, ami érthető, hiszen Észak-Afrika a dekolonizáció után is európai érdekszféra maradt. Jelen írás célja bemutatni ennek okait, valamint áttekinti a két régió intézményes kapcsolatait 1995-től napjainkig, és felvázolni az együttműködés új útjait a jövőre nézve.
Szomszédságpolitika, Mediterrán Unió
Az Európai Unió a területén kívüli államokkal (a szakzsargonban „harmadik állam” néven említik) két- és többoldalú, intézményesített formában tart fent kapcsolatokat. Előbbi együttműködési forma az Európai Unió Szomszédságpolitikájában (EU Neighbourhood Policy) ölt formát, amelynek keretében az EU kétoldalú szerződést köt az adott harmadik állammal.
A szerződés tartalmaz egy 3-5 évre szóló, személyre szabott politikai és gazdasági reformcsomagot, amelyet a szerződő államnak meg kell valósítania. A megvalósítás költségeit részben uniós forrásból fedezik (Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz). Az EU Szomszédságpolitikája Mauritánia kivételével lefedi a teljes Dél-Mediterrán térséget (Algéria, Egyiptom, Líbia, Marokkó, Tunézia). Az észak-afrikai államok nagy része – Algéria, Egyiptom, Marokkó, Mauritánia, Tunézia – az Unióval fenntartott bilaterális kapcsolatokon túlmenően részt vesz egy EU-Mediterrán együttműködésben is, amely Mediterrán Unió (EUROMED) névre hallgat. Az EUROMED a Szomszédságpolitikát támogatja, és célja a demokrácia előmozdítása az Unión kívüli mediterrán államokban, valamint a gazdasági integráció szorosabbra fűzése a 43 tagállam között.
Ezeket a célokat különféle projektekkel próbálják elérni, amelyek elindításáról a kétévente ülésező állam- és kormányfők értekezlete dönt. Az EUROMED az 1995-ben hasonló célokkal elindított ún. barcelonai folyamatot kívánja továbbvinni, létrehozására Nicolas Sarkozy tett javaslatot 2007-ben, az együttműködés 2008. július 13-án, a párizsi értekezlettel indult útjára. Az észak-afrikai régió Európa számára különösen fontos térség, hiszen komolyan befolyásolja az EU kül- és belpolitikáját is: ebből az irányból áramlik be a legtöbb bevándorló az EU-ba (forrás- és tranzittérség), a terrorizmus elleni harcban fontos partnerek, valamint az együttműködésben résztvevő egyes államok komoly kőolaj- és földgázkészletekkel rendelkeznek.
Repedések a falon Az EUROMED 3 év alatt noha szép eredményeket ért el, azonban az együttműködést számos kritika érte, ezek közül legtöbb inkább technikai jellegű, mintsem rendszerhiba. A Mediterrán Unió terve komoly ellenérzést váltott ki egyes térségbeli államok vezetőiből, különösen Törökországból és Líbiából. Előbbi úgy értelmezte Sarkozy tervét, hogy az EU az EUROMED-ben való részvételt ajánlja fel Ankarának az uniós tagság helyett, ezért nem kívánt tagja lenni a másik Uniónak. Nehezen lehetett az együttműködésről lemosni a törökellenes élt, hiszen kiötlője, Nicolas Sarkozy ugyanis sohasem nem rejtette véka alá ellenérzését Ankara EU-tagságával szemben.
Mindennek ellenére Törökország végülis aláírta az EUROMED-et létrehozó szerződést, és jelenleg tagjelöltként várja, hogy Brüsszel megnyissa a csatlakozási tárgyalások újabb fejezeteit – ez azonban már egy másik témához vezet. Olykor egyes érdekelt államokkal a gyarmati múlt is megterheli az együttműködést. A líbiai vezető, Moammer al-Kadhafi ugyanis úgy értékelte a regionális kooperációt, mint Észak-Afrika újragyarmatosítását. Valószínűbb azonban, hogy Tripoli kimaradása mögött más okok húzódnak meg. Noha Líbia korábban ígéretet tett, hogy megfigyelőként részt vesz az EUROMED munkájában, ezt nem tette meg (ennek ellenére Líbia továbbra is részese az Európai Unió Szomszédságpolitikájának). Gyakran problémát okoz az is, hogy mivel az EUROMED különféle földrajzi régiókat – az EU-n kívül Észak-Afrikát, a Balkánt és a Közel-Keletet – foglalja magában, ezért nem minden tagállam számára ugyanolyan vonzóak a támogatott programok. Az Öböl-menti államok például nem érdeklődnek a környezetvédelmi projektek iránt, különösen nem a Földközi-tenger megtisztításában. A meghirdetett projektek közül néhány önmagában is kétes vállalkozásnak tűnik, ilyen például a Mediterrán Napenergia-projekt, amely az alternatív-energiaforrások fejlesztési lehetőségeinek kutatását támogatja. Felvetődött ötletként ugyanis, hogy a szénhidrogéneket az Európai Unió napenergiával váltaná fel, amely Észak-Afrikából érkezne, ahol a napsütéses órák száma jócskán több, mint az európai kontinensen.
Ezt jelenleg sem a technikai fejlettség nem teszi lehetővé, ráadásul költséges (gyártás, védeni kell a homokvihartól és a biztonságát is garantálni kellene), továbbá nem jelentene komoly diverzifikációt abban az értelemben, hogy továbbra is ugyanazoktól az államoktól függenénk, akiktől korábban is – csak immár nem kőolaj helyett napenergiát szállítanának. A forradalmak éve – a Szomszédságpolitika reformja? Gyakran kritizálják az EUROMED-et azért is, mert úgy vélik, csak eszköz az Európába áramló bevándorlók határon kívül tartására. Gert Weisskirchen volt alsóházi képviselő ennél is radikálisabb véleménynek adott hangot egy budapesti konferencián, amikor azt mondta, az Észak-afrikai forradalmak rávilágítottak arra, hogy az EUROMED célja a diktatúrák stabilizálása volt. A képviselő beszédében sürgette az Európai Uniót, külpolitikája vezérfonalául a pillanatnyi reálpolitikai megfontolásokkal szemben az általa képviselt értékeket tegye meg.
Ezzel ugyanakkor konfliktusokkal is járhat, de többé nem lehetne felróni az EU-nak a külpolitikai következetlenséget – mondta Weisskirchen. Most eltekintek attól, hogy belebonyolódjak annak a feszültségnek a tárgyalásába, amely az EU konkrét érdekei és a képviselt értékei között bizonyos esetekben fennáll (ahogy a mostani esetben is), és inkább arra összpontosítok, hogy sorba vegyem azokat a lehetőségeket, hogyan lehetne megreformálni az együttműködést az érintett államokkal, és felvázoljak egy lehetséges alternatívát. A politikusok és a szakértők véleményét vizsgálva kétféle megközelítés verseng egymással: az értékalapú, valamint a projektalapú együttműködés irányába történő elmozdulás.
Az előbbi álláspont képviselői – főleg politikusok, mint pl. Németh Zsolt külügyi államtitkár – úgy vélik, a demokráciaépítésnek lényegesen nagyobb hangsúlyt kell kapnia a szomszédságpolitikai együttműködésben, szemben a korábbi projektalapú együttműködéssel. Egyes szakértők viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy az EU Szomszédságpolitikájának elsőszámú feladata ebben a helyzetben a pénzügyi segítségnyújtás. Az Európai Uniónak a jövőben valóban nagyobb figyelmet kell szentelnie a demokráciaépítésre, mégsem ez a legfontosabb feladata jelenleg. A demokrácia terjesztése, mint misszió elmúlt egy évtizedben annyira lejáratódott, hogy túlzott alkalmazása kontraproduktív volna különösen egy iszlám térségben. Különösen nehéz úgy látványos eredményeket elérni a demokratikus gyakorlatok meghonosítása terén, hogy a címzett államokban a korábbi diktatórikus berendezkedés miatt a civil társadalom alig, vagy egyáltalán nem is létezik.
Jelenleg az Európai Unió legfontosabb feladata magát a forradalmakat kiváltó okot kezelni, azaz a lakosság nyomorát. A térség egyes államai már tettek lépéseket a demokrácia felé vezető úton, gazdasági segítségnyújtással és ösztönözni lehetne a politikai vezetést a reformok továbbvitelére, egyúttal erősebb legitimációt is biztosítana a politikai elit számára. (Írásom elsősorban az „Európai Unió aktuális kérdései II.” c. tárgy keretében 2011. április 12-án megtartott előadásomra épül.)
Fábián Béla
